Meleg nyári nap van, ahogy Rá gondolok még inkább annak tűnik. Épp a nyári szünidőt töltöm a nagyszüleimnél. Azt hittem Ő nem fog hiányozni, de nagyot tévedtem...Folyton csak a közös képünket bámulom. Próbálnám elfelejteni, de nem elég hosszú ehhez a nyár, sem egy év, sőt több sem.
- Kicsikém, nem vagy éhes? - nyitott be a szobába a mindig mosolygós arcú nagymamám.
- Nem vagyok.
- Mit csinálsz itt egyedül?
- Hát...én csak...- rejtegettem a képet.
- Oh...értem - pillantott nagyi a fotóra - Seokjin tudja már az igazságot?
- Próbáltam, de...- hajtottam le fejemet.
- Kicsikém, tudod hogy senki sem fog kevesebbnek gondolni téged emiatt...Csak légy önmagad.
- Anyjuk, az étel nem készül el magától! - kiáltotta a nagypapa.
- Mindjárt sütöm! - kiáltott vissza - Szóval ne feledd, csak önmagad légy - mosolygott rám kedvesen, pont úgy mint régen is, majd kiment az ajtón.
- Anyjuk, talán valami baja van az unokánknak, csak nem beteg?
- Dehogy, csupán Seokjinen jár az agya. Hagyjuk egy kicsit magára.
- Seokjin? Talán valami csinos kis lány?
- Fiú...
- Azt mondod az unkánk...
- Mintha nem tudnád apjuk!
- Jól van...öreg vagyok, feledékeny vagyok, éhes vagyok. Hol a rántott húsom?
- Sütöm már...vén bolond - kacagott.
Hallom ám mit beszéltek, na de mindegy is...- dobta le magát az ágyra, közben pedig továbbra is a képet bámulta - Muszáj visszaolvasnom a naplómat...na de hova tettem? - vakarta fejét.
*Seokjin pov*
Oh, mi ez a csinos rózsaszín könyvecske?...Hyosang naplója? - szemlélgette a babarózsaszín, kemény kötéses naplót, ami saját könyvkupacában hirtelen szemet szúrt neki. Valószínűleg véletlen a sajátjaihoz pakolta.
Hm...most gonosz leszek és beleolvasok - csillogott a szeme, majd kíváncsian kinyitotta. - Kim Seokjin szívecskében? Mi ez? O_O... - ugrott meg - Nyugi, olvassunk - vett egy mély levegőt, aztán nekilátott.
Szept.1: Ma új suliba megyek. Őszintén kicsit izgulok, hiába mondja anya, hogy nincs mitől félnem. Egyedül bandukoltam az iskolába. Senkit sem ismerek, mindenhol csupa új arcot láttam. Egyszer csak megszólított egy huligánnak tűnő diák:
- Héj nézzétek már a kis szerencsétlent...azt sem tudja merre menjen - gúnyolódtak a bandájával.
- Mutassuk meg hol a helye! - kacagott, majd néhány ember közelített az áldozata felé, ami jelen esetben én voltam.
- Szia öcskös. Akarod, hogy körbevezessünk? - vágta oda sunyin.
- Mit mutassunk meg először, a WC-t? - lépett mellé egy testesebb alkatú.
- Áh, ne azzal kezdjük mindjárt...legyen a kuka belső része - csillogott a gonoszság szemében. Meg voltam rémülve, ellenkezni sem tudtam. Ám ekkor ott termett egy másik fiú, aki ki állt mellettem. Ő volt a megmentőm.
- Engedjétek el!
- Nicsak itt a herceg. - szólalt meg egyikük.
- Hercegnő - javította ki a társa.
- Oh, bocsánat...hercegnő - hajolt meg gúnyosan.
- Hagyjátok békén őt! - állt elém bátran.
- Mert ha nem, mi lesz? - hajolt hozzá közelebb az a huligán, valószínűleg ő a vezetőjük. Még sem kapta a választ, csak egy öklöst az arcába.
- Te kis...-törölte meg száját, majd köpött egyet. Ökleit előkészítette az ütéshez. Két másik lefogta a bátor fiút és ő pedig beleütött az arcába. Készült volna a további ütésekre is, de sajnálatára félbeszakította egy tanárnő.
- Mi folyik ott? - kiáltotta a nő a lépcső tetejéről.
- Semmi tanárnő, semmi - azzal húztak is el onnan.
- Jól vagy? - sietettem a fiúhoz..
- Kutyabajom - mosolygott.
- A szád...vérzik - ijedtem meg.
- Oh...semmiség...- legyintett, ám hamarosan kapcsolt - Miii, a szám?? Elcsúfítják a szép arcomat >< - kelt ki magából.
- Mindjárt jobb lesz - mosolyogtam rá.
- Mit akarsz csinálni? - nézett rám ijedten. De olyan kis aranyos volt.
- Várj. Engedd, hogy rátegyem - közelítettem egy ragtapaszt a fiú ajkaihoz, majd finoman ráhelyeztem.
- Így jobb, ugye?
- I-Igen..köszi - érintette meg a tapaszt.
- Te ismered azokat a fiúkat?
- Igen, minden náluk kisebbet szivatnak - felelte. E szavak hallatán be is rezeltem, ezt ő észre is vette. - De ne aggódj, majd én megvédelek - fogta meg a kezemet. Melegség töltötte el a szívemet, de remélem nem pirultam el.
- Akkor mától fogva legyünk barátok. Én Seokjin vagyok. Téged, hogy hívnak?
- Hyosang - feleltem vidáman, majd kézen fogva bementünk az épületbe. Úgy láttam őt ez egy cseppet sem zavarta. Tudtam, hogy ez egy csodás barátság kezdete.
- Tényleg, ilyen volt az első nap. Részletesen leírt mindent. Na, olvassunk tovább.
Dec 10: Szerveztünk ma egy közös szülinapi bulit Seokjinnel. Néhány nappal ezelőtt volt az ő szülinapja és hamarosan lesz az enyém is. Anyu nagyon finom tortát sütött. Utána megajándékoztuk egymást. Egy gyönyörű nyakláncot kaptam legjobb barátomtól. Igazából bármit is kapok tőle, annak örülök. De ez gyönyörű, sosem fogom levenni.
- Az a torta tényleg isteni volt. Vajon most is rajta van még a nyaklánc? Nem is figyeltem - gondolkodott el Seokjin, majd olvasgatott tovább.
Márc 25: Most már minden fa virágba borult. Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű. Még gyönyörűbb, hogy az én drága Seokjinemmel sétáltunk alattuk az iskola felé. Hirtelen megállt mellettem:
- Hyosang, nézd azokat a lányokat!
- Hm..?
- Hát nem csinosak? - mutatott feléjük. Ekkor mintha szívem megannyi darabra tört volna. Féltem, hogy elveszítem barátomat.
- De, azok...
- Vajon van pasijuk? - ezek után végleg úgy éreztem, hogy a szívem nem egy darabban van. Tavaly ilyenkor még nem nézegette a lányokat. Bár az tény, hogy idősebbek vagyunk, társa vágyunk. Úgy tűnik barátom is így érez.
- Engem nem érdekel, nem az eseteim...- feleltem. Valójában fogalmam sem volt róla mit válaszoljak.
- Micsoda? Hát akkor milyen az ideálod?
- Seokjin...
- Mi az?
- Semmi...menjünk...- indultam meg. Kapkodtam a lábaimat, hogy minél hamarabb elmenjünk innen.
- Héj, várj már meg - jött utánam vidáman - Nyugi, majd megtaláljuk az ideálod - biztatott. Innentől kezdve éreztem, hogy számomra minden nehezebb lesz.
- Hyosang...- bámult döbbenten Seokjin - Nem is sejtettem, hogy ennyire sokat jelentek neki...
Ápr.1: Bolondok napja. Szegény Seokjint megviccelték ma. Tesi óra után elmentünk zuhanyozni. Seokjin azt mondta zuhanyozzunk együtt, így nem kell sokat várnom mire sorra kerülök én is. Természetesen nemet mondtam. Persze ő úgy értette, hogy azért nem akarok mert fiúk vagyunk és hogy milyen égő lenne, a végén még különböző dolgokat pletykálnának rólunk. Nekem jó így, higgye csak ezt. Szóval míg Seokjin zuhanyzott a többiek kicserélték a ruháit női ruhára. Nem tudott mit tenni, azt vette fel és úgy indult megkeresni őket. Őszintén még a női ruha is jól áll neki, tökéletesen kiemeli az alakját.
- Életem egyik legcikibb helyzete volt. Az egész sulin végig rohantam abban a göncben. Bár nem tudom mi volt a valódi oka arra, hogy nem zuhanyzott velem...
Júl.12: Meleg nyári nap van. Seokjin javaslatára elmentünk a tengerpartra. Sokan voltak, de ezt nem is csodálom ilyen hőségben. Volt aki a hideg tengerben hűsítette magát és volt aki a parton sütkérezett. A fagyisnak most jól megy üzlet, szinte majdnem mindenkinél láttam. Találtunk egy pompás kis helyet, hamar le is telepedtünk.
- Bemegyünk a vízbe? - tette fel a kérdést Seokjin.
- Mehetünk - mosolyogtam, majd barátom lassan levette felsőjét. Oda pillantani is alig mertem, ezelőtt még nem láttam félmeztelenül. De nem tudtam, nem odanézni...Nagyon jó alakja van, a felső teste sem semmi.
- Te nem veszed le?
- De...- pillantottam rá félénken.
- Gyere már, segítek én - toporzékolt, majd megragadta a felsőm és húzni kezdte felfelé. Szégyenlősen ellenkezni próbáltam, de aztán hagytam hogy levegye rólam.
- Lekened a hátam? Utána én is lekenlek - fordult meg. Istenem milyen jó háta van már, gondoltam. Lassan hozzáértem a bőréhez. Nagyon puha, tényleg mint valami hercegnőé.
- Köszi, most te jössz - passzolta át a naptejes flakont. Még mindig alig tértem magamhoz.
- Gyorsabban, ma még be is akarok menni a tengerbe - sürgetett, de miután eleget várt már, átvette az irányítást. Kivette kezemből a flakont és befejezte amit elkezdtem. El sem hittem, hogy ez mind velem történik.
- Na kész is - vigyorgott indulásra készen.
- Várj...
- Mi az? - nézett szemeimbe.
- Nem kented el jól az arcodon a naptejet - feleltem, majd megtettem helyette.
- Oh, köszi. Biztos jót nevettek volna rajtam az emberek, ha nem szólsz - mosolygott. A tenger kellemes volt, forró testüket jó volt benne hűsíteni. Seokjinnek hála megízlelhettem a sós vizet. Egyáltalán nem volt élvezetes, így nem hagyhattam ki őt sem belőle. Jól lenyomtam a víz alá, aztán ott visított hogy belement a szemébe. Odasiettem hozzá, eltűrtem vizes tincseit. Mellesleg nagyon vonzó vizes hajjal, igazán szexi. Na de ekkor átvert és én kerültem víz a alá. A kis rafinált. Később mikor a parton sétáltunk akaratlanul is észrevettem, hogy a bikinis lányokat bámulja. Nem esett jól, de hát mit is várjak tőle, egy fiútól. Ő persze nem tudta, hogy ez nekem milyen rosszul esett.
- Na jó, ez már kezd egy kicsit sok lenni...mintha valami yaoit olvasnék - kerekedtek ki Seokjin szemei. Ám nem tette félre a naplót, hanem tovább folytatta az olvasást. Eddig úgy vélte tökéletesen ismeri barátját, de kezd rádöbbenni, hogy mégsem.
Okt.4: Ma reggel is, úgy volt hogy együtt megyünk suliba, akárcsak máskor. Hiába vártam Seokjint, nem jött. Közben minden egyes perc olyan hosszúnak tűnt. Végül úgy döntöttem elmegyek hozzá. Kopogtam, de senki sem nyitott ajtót. Lenyomtam a kilincset és lám kinyílt. Illedelmesen köszöntem, de nem érkezett válasz. Furcsálltam is, hogy sehol senki és nyitva az ajtó. Elindultam Seokjin szobájába, lassan benyitottam. Na mit csinált? Aludt...Gondolom a szülei munkába mentek, ő pedig ahelyett hogy felkelt volna, visszaaludt. Nem volt mit tenni, fel kellett ébresztenem. Halkan lépkedtem hozzá. Azt hittem ott ájulok el a látványtól...hát úgy aludt mint egy angyal, meg tudtam volna zabálni.
- Hyosang...te mit keresel itt? - bámult rám kerek szemekkel.
- Tudod suliba kéne menni...
- Hupszi, visszaaludtam ^^"...- vakarta fejét, majd egy mozdulattal kiugrott az ágyból. Öltözni kezdett, én pedig zavartan elfordultam.
- Miért fordulsz el?
- Öhm nem tudom...én csak...
- Áh semmi gond, zavarba ejtően jó a testem. Mindjárt kész vagyok és mehetünk is - mosolygott.
- M-Miiit akartál te csinálni miközben aludtam?? O_O Azt hiszem Hyosang tényleg szeret, csak nem úgy ahogy eddig hittem...- olvasta a sorokat döbbent arccal. Ezek után nem tudta mire számíthat még, de tovább lapozott.
Dec.25: Karácsony van, csak sajnos nincs hó. Pedig úgy szép az ünnep ha fehér takaró borítja be a tájat. Mikor reggel felkeltem, éreztem forog velem a világ. Azt hiszem megbetegedtem. Megmértem a lázamat és tényleg. Igazából elég lett volna csak a tükörbe néznem, nem festettem jól. Így itthon kell maradnom, bár nem mintha mentem volna bárhová is. Seokjin el akarja hívni az egyik lányt a suliból. Már egy ideje tetszik neki, szóval biztos összejön neki. Én pedig itthon fogom nyomni az ágyat könnyeimmel küszködve. Arra ébredtem, hogy valaki belépett a szobámba.
- Anya, nem kérek gyógyszert...
- Nem is hoztam - nevetett. Ez nem anya hangja...Seokjin? Tényleg ő? De hát mit keres itt? Vagy lehet, hogy róla álmodok?
- Hogy érzed magad? - szólt hozzám ismét. Ő tényleg Seokjin...Szemeimet kinyitottam és megfordultam.
- Seokjin?
- Én vagyok. Vagy már meg sem ismersz a láztól? - mosolygott.
- Azt mondtad elhívod azt a lányt...
- Nos igen...jó is lett volna, de a dolgok nem úgy alakultak. Összejött valakivel. Sosem találod ki ki az.
- Miért ki?
- Az a huligán, tudod...
- Komolyan? Azzal? Nem tudja mit veszített...
- Én jobb vagyok annál.
- Sokkal jobb vagy, biztos nem találna nálad jobbat...
- Gyere gyorsan, esik a hó! - szaladt az ablakhoz Seokjin, én pedig utána.
- Gyönyörű - csodáltuk. Anya hozott be nekünk forró csokit, ami most nagyon jól esett. Átmelegítette az egész testemet, bár már az is melegséggel tölt el ha látom Seokjint.
- Hullócsillag! - kiáltottunk fel egyszerre.
- Hamar kívánj valamit! - felelte vidáman Seokjin. Kívánjak valamit, de mit? Egy kívánságom van, de az teljesülhet?...Én hiszek a csodákban és azt kívánom. Ő vajon mire vágyik?
- Számomra már semmit sem jelent az a lány. Vak voltam...vak voltam, hogy nem vettem észre az érzéseidet...Hyosang, mit kívánhattál?...
Febr.14: Ma van Valentin nap. Legszívesebben elhalmoznám Seokjint mindenfélével, de mégis mit gondolna ha ezt tenném...Egymás mellett sétáltunk a suli felé, egyszer csak hozzám szólt:
- Tessék - nyújtott át egy táblacsokit nekem.
- Ezt miért kapom? - néztem rá értetlenül. Tudtam, hogy nem azért adja...de reménykedni még lehet, nem?
- Öhm félre ne értsd...Én a lányokat szeretem, csak gondoltam adok neked is valamit, ha esetleg senkitől sem kaptál. Tudod, rám mindig számíthatsz. Meg hát kinek adjam, akinek szántam volna már foglalt...
- Dehogy, nem értem én félre. Amúgy mi lenne, ha egy fiú adna neked csokit Valentin nap alkalmából?
- Biztos furcsán néznék...
- Szóval nem örülnél neki?
- Nem igazán. Szerintem az eléggé gáz lenne, tuti az egész suli rajtam szórakozna...Szóval ne szeressen belém egy fiú sem - jelentette ki. Szavai késként hasítottak bele szívembe. Végül is mit gondoltam, hogy majd belém szeret? Csak álltatom magam, ilyen az életben nem fog megtörténni. Annak kéne örülnöm, hogy egyáltalán a legjobb barátok vagyunk. A neki szánt csoki pedig egész nap a táskámban lapult, nem adtam neki. Magam készítettem szív alakúra, ráírtam a nevét is. Mire hazaértem összetört...
- Hogy nem vettem észre mit érzel? ;.; Hányszor okoztam neked fájdalmat, de észre sem vettem. Én csak nevettem, te pedig szenvedtél...
*Hyosang pov*
- Kicsikém kérsz rántott húsit? - nyitott be vidáman nagyim.
- Nem vagyok éhes...
- Muszáj enned valamit.
- Nincs étvágyam...- feleltem, ő pedig mellém ült.
- A szeretetet nem erőltetheted rá másokra, saját maguktól kell hogy szeressenek. Seokjinnel is ez a helyzet.
- Tudom...
Hamarosan eljött az ősz, egy újabb iskolai év kezdete. Félve ballagtam, egyelőre nem láttam Seokjint. Azonban messziről kiszúrtam, épp egy fiúval társalgott. Úgy tűnt jól szórakoznak. Próbáltam őket minél jobban elkerülni, de Seokjin észrevett.
- Hyosang! - intett vidáman. Nem nagyon akartam odamenni.
- Hát ide sem jössz? - közeledtek felém. Csak azt a másik fiút tudtam nézni, végigmértem. Gondolom Seokjin ezt észrevette.
- Ő itt Jungkook - mutatta be.
- Szia - hajolt meg.
- Szia...- feleltem kicsit flegmán. Nem akartam bunkó lenni, de a féltékenység úrrá lett rajtam.
- Ő csak egy új diák, én pedig elmondtam neki merre találja a dolgokat...- magyarázkodott, bár magam sem értem miért. Mintha bármit is számítana.
- Én akkor megyek. Még egyszer köszönöm a segítséget Seokjin és örülök, hogy téged is megismertelek Hyosang.
- Nincs mit és sok szerencsét - intett vidáman Seokjin.
- Én is örültem - feleltem.
- Ne tagadd, látom hogy féltékeny vagy...- nézett rám barátom.
- Miről beszélsz?
- Tudod eddig vak voltam, nem láttam az érzéseidet...De mostantól más lesz, ígérem.
- M-Miről beszélsz? - hallgattam szavait, erre ő előszedte a naplómat. Majdnem frászt kaptam mikor megláttam a kezében...
- Te elolvastad? - néztem rá riadtan, szívem egyre jobban lüktetett.
- Igen, az egészet.
- Az egészet? O_O ;.;
- Ühümm - mosolygott.
- Hát ezért nem találtam. Hogy került hozzád?
- Véletlen odapakoltam a könyveimhez.
- És tényleg elolvastad? - ismételtem meg a kérdést.
- Mondom, hogy igen. Egy részletet sem hagytam ki.
- Akkor már mindent tudsz, ez olyan égő. Nevess ki nyugodtam, plakátozd ki vele az iskolát.
- Ilyennek ismersz?
- Nem...- hajtottam le a fejem, ő pedig közelebb lépett hozzám. A nyakam felé nyúlt.
- Tényleg rajtad van...- szemlélte a nyakláncot.
- És örökké rajtam is lesz. - feleltem, ő pedig átölelt.
- Rájöttem, hogy nem számít az ember külseje, ha egyszer szeretjük a belsőjét. Én azért szerettelek meg aki vagy. Szeretlek Hyosang.
Azt hittem álmodom, de nem, ez a valóság. Hát tényleg valóra vált volna a kívánságom, teljesítette volna a kis hullócsillag?...Csodák márpedig léteznek, mert velem ennél nagyobb csoda nem is történhetett volna. Az álmom valóra vált.
