Fox In The Snow

Már javában tél van. Mindent fehér lepel borít. Csend van kint. Egy régi történelmi épület tornácán figyeled a hatalmasan lehulló hópelyheket és távolba nyúló dombokat, fákat. Lassan egy gyengéd, meleg érintést éreztél a kezedet. Kedvesed puha keze volt az. Ránéztél mire ő édes mosollyal felelt vissza.

- Egy ilyen napon találkoztunk. - szólt hozzád.

Egy évvel ezelőtt:

Siettél haza a téli hóesésben. Egyre hidegebbnek érezted az időt. Nem volt senki a közeledben. Legalábbis ezt gondoltod míg meg nem hallottad a hó ropogását mögüled. Először azt hitted a sajátodat hallod, ám nem úgy volt. Egyre közeledett. Nem tudtad, hogy nézz-e hátra vagy sem. Megijedtél. Lassan oldalra fordítottad a fejed, hogy hátra pillants. Nem kellett sok hozzá, meg is láttad azt aki, vagy ami mögötted volt. Csak valami feketeséget láttál, mely üldözni kezdett. Szedted a lábaid ahogy csak tudtad. Gondolkodtál merre is mehetnél, hova rejtőzz el végül az erdőhöz közeledve megpillantottál egy rókát a fák közötti ösvényen. Mintha azt mondta volna "Kövess". Végül arra a vetted az irányt. Hirtelen mintha a hó lassabban esett volna. A hatalmas pelyhek fennakadtak szempilládon. A róka elindult, te pedig követted ahogy csak bírtad. Nem is mertél hátranézni, csak a havas bundájú kis teremtés nyomát követted befelé mélyen az erdőbe míg egy régi, történelmi kis házhoz nem értetek. A lábaid nem bírták tovább, összeestél a hóban és elvesztetted az emlékezeted. Egy kis idő múlva magadhoz tértél. Szemeid egy fából készült mennyezetet pillantottak meg. Emellett pedig valami súlyt éreztél magadon. Valaki feküdt rajtad, akinek hosszú vörös haja és.. róka fülei voltak? Illetve az ajkai hozzá voltak tapadva a tieidhez. Észrevette a mocorgásodból, hogy felédredtél.

- De jó, magadhoz tértél. Megijedtem mikor összeestél. Próbáltalak felmelegíteni - felelte még mindig rajtad fekve.

- Hol vagyok és.. ki vagy te?

- Younghyun vagyok, egy rókaszellem. Ez pedig itt a házam. - felelte a rókafiú, akin menta színű tradícionális ruha volt.

- Akkor az a róka..

- Én voltam. Nem kell félned, most már biztonságban vagy. - s azzal felkelt rólad, így fel tudtál ülni. Körbetekintettél. Szerényen berendezett, de még is otthonos kis házacska volt. Többnyire alapvető bútorokat lehetett látni. Az ágy melyen feküdtél az is egyszerű volt. 

Hirtelen betoppant valaki. Egy fiú volt, nyúl fülekkel... 

- Jaj, nem akartam megzavarni semmit. - felelte.

- Nem zavartál meg semmit - felelte Younghyun.

- Csak hoztam egy kis sütit. - majd közelebb lépett hozzátok. - Nem is mondtad, hogy van menyasszonyod - pillantott rád.

- Csak megmentettem őt - felelte a róka.

- Oh. Nos én Wonpil vagyok, egy nyúlszellem. Örülök a találkozásnak - mutatkozott be, majd te is megtetted. 

- És milyen lény vagy, mert öhm nem igazán látom. - nézett rajtad végig a nyúl.

- Ember.. - felelted.

- Egy ember? Sosem láttam erre embert, azt hittem ők nem juthatnak be ide - nézett meglepetten.

- Nyugi, én csaltam ide, hogy megmentsem. Üldözték.. Az üldözte..
- Nos akkor én megyek is, egyetek a sütiből. De ha nem zavarok...
- Menj, örülünk, hogy beugrottál - intett Younghyun. A nyuszi el is ugrándozott a hóban. Megkóstoltátok a sütit. Finom lekváros töltelék volt gombóckába csomagolva. Még meleg volt, nem hűlt ki az út során. Jól esett, felmelegített.
Valójában nem szokott erre ember járni, mágia védi a helyet, de Younghyun engedte, hogy belépj. Az ajtóból figyelted a hóesést. Kinyújtottad a kezet melybe egy hópehely szállt. Nem fáztál, egész kellemes volt a levegő. Kérdezted, hogy milyen lények laknak mér erre. Eddig találkoztál vele, mint rókával, aztán egy nyúllal. Azt felelte, hogy szinte mindenféle lakik. Van néhány nagyon jó barátja, akikkel időnként találkozik mikor az erdőt járja. Kérted, hogy majd mutassa be őket neked. Rábólintott.
Egy kis idő múlva észrevettél egy csirkét botorkálni a hóban.
- Az ott a vacsorád? - mutogattál a rókához szólva.
- Mi?.. Lehet, hogy róka vagyok, de azért nem veszek mindent a számba.. Egyébként ő is egy szellem. - felelte. A csirke azzal a ugrással mellyel eléd pattant, átváltozott az emberi kinézetű alakjába. Ilyenkor két toll állt ki a hajából.
- Üdv Jae vagyok, egy csibe. Hallottam Younghyun menyasszonyáról, így jöttem megnézni - hajolt hozzád közelebb. Ekkor a róka megragadta hátulról a csuklódat és hátrébb rántott.
- Csak nem összefutottál Wonpillal? - nézett fapofával a róka. A csibe bólogatott, majd odaszökkent barátja mellé és átkarolva őt a fülébe suttogott:
- Nagyon csinos a menyasszonyod. Irigy vagyok..
- Ő ne... Vagyis igen, valóban az. - nézett rád. Te viszont a két sugdolózó, szinte már ölelkező róka-csibe párost nézted. A rókának feltűnt, hogy bámulod őket.
- Na menj haza te csirke - tolta el magától.
- Csibe.. Aranyos csibe - mosolygott, majd elindult az ajtó felé.
- Örülök a találkozásnak..., öhm hogy is hívnak? - lépett melléd a csibécske, te pedig válaszoltál neki.
- Hát akkor viszlát _____! - s azzal el is csökdécselt.
Úgy érezted neked is lassan ideje lenne hazamenned, de őszintén szólva egy kicsit félsz az üldözés óta valamint egész érdekes ez a hely, a lények és nem utolsó sorban a rókafiú is vonzó ám. Bár nincs ki otthon várjon. Egyedül élsz már egy ideje, elköltöztél már a szüleidtől. Egyre sötétebb van kint, esteledik. Kifelé bámulsz, hogy mit tévő légy. Younghyun ekkor melléd lépett.
- Haza szeretnél menni? - szólalt meg lágyan.
- Még mindig félek..
- Tudom mi üldözött téged, egy varjúszellem. Már napok óta kerestük. Ne aggódj, hamarosan elkapják, ha még nem kapták el. Addig itt kellene maradnom, itt biztonságban vagy.
- Rendben. Ha nem zavarok, akkor itt maradok. - felelted, majd rá pillantottál.
Körbenézett, hogy milyen vacsorát üssön össze neked.
- Kiugrok egy pillanatra - mosolygott s azzal ki is slisszolt az ajtón. Ki a hóba ahol villám gyorsasággal előkapott a földből egy edényt. Kimchi volt benne. Egy csettintéssel varázsolt is rókatüzet az ujjaiból, egy másik edényből dobott rizst a serpenyőbe, hozzá pedig a kimchit. Győztél ámuldozni.
- Lehet, hogy finom Wonpil sütije, de én vagyok itt az igazi séf - pillantott hátra rád büszke fejjel miközben forgatta a serpenyőt. Leültetek enni az asztalhoz. Tényleg nagyon finoman főz. Aztán szépen elrendezte neked az ágyat, ő pedig a földre kuporodott le róka formájában. Úgy őriz téged alvás közben. Elfértetek volna ketten is az ágyban, elég nagy ahhoz, de ő nem akarta, hogy kellemetlenül érezd magad. Azonban reggel a karjai között ébredtél. Azt felelte, hogy tüsszentettél egyet, így megijedt, hogy megfáztál ezért hozzád bújt, hogy melegítsen.
Még fel sem keltetek az ágyból, de már ugatás hallatszódott kintről. Younghyun kinyitotta az ajtót, te a háttérből figyelted. Nem tudtad, hogy vajon ő is szellem-e vagy hétköznapi kutya.
- Mi járatban erre Dowoon? - szólt hozzá a róka, mire a kutya átalakult emberibb formába. Ő Dowoon, egy kutyaszellem.
- Jelentem, elkaptuk a varjút. Wonpiltól megtudtam a történteket. Valamint gratulálok.
- Mihez gratulálsz?
- Az eljegyzéshez. Kérlek ne felejts meghívni, de ha nem hívsz akkor sem leszek mérges.
- Az a nyúl.. - sóhajtott egyet a róka.
- Mellesleg nem tudod, hogy merre lehet? Tegnap azt mondta, hogy hoz neked sütit aztán eljön hozzám, de nem jött. Biztos átvágott. Sose bízz a nyulakban. - szomorkodott.
Felvetetted ötletnek, hogy keressétek meg. Dowoon rögtön felvidult. Younghyun viszont kicsit vonakodott tőle, de végül beleegyezett. Útközben a kerge csibe is csatlakozott. Younghyun végig szorosan melletted ment.
- Milyen volt a nászéjszaka? - szólalt meg a nagy csendben a csibe. A róka csak rázta a fejét, te pedig elpirultál, de senkinek sem tűnt fel a télben, bár egyébként egyáltalán nem volt hideg.
Egyszer csak valamiféle morgást hallottatok, megijedtél. Younghyun megnyugtatott, hogy csak egy medveszellem, aki téli álmot alszik. Aztán egy nyöszörgés hallatszódott a barlangszerű házacskából.
- Ez nem Wonpil? - figyelte Jae.
- Megették? - reagált Dowoon.
- Ugyan. Nézzük meg. - ment előre Younghyun.
A kuckóba érve megpillantották a nagy medvét, mely félig a nyulacskán feküdt.
- Te megcsalsz? - nézett rá Dowoon.
- Neem. Hoztam neki sütit, mire ő fordult egyet. Szedjetek már ki légyszi - ficánkolt a nyuszi. Younghyun hamar megoldotta egy kis rókatűzzel. Odapörkölt a macinak, akinek persze nem fájt, de felébredt tőle. Átváltozott emberi kinézetűvé.
- Oh vendégek? - pislogott az ásítás után.
- Rám feküdtél. Azt hittem összenyomsz - pattogott a nyuszi.
- Sütit hozott neked - felelte Jae.
- Nem akartam. Ki ez a csinos teremtés veletek?
- Younghyun menyasszonya, _____ - felelte Dowoon.
- Gratulálok. Én Sungjin vagyok. Most pedig ha megbocsátotok visszamennék aludni, de ott leszek az esküvőn. - csukódtak le szemei. Visszaaludt a maci.
Wonpil és Dowoon elmentek, ti pedig hárman Younghyun otthona felé vettétek az irányt. A rókának fura érzései támadtak útközben, amik be is bizonyosodtak. Más szellemek érkeztek.
- Mit akartok? - szólalt meg a róka melléd húzódva.
- Úgy hallottuk egy emberlány van itt.
- Honnan?
- Attól a nyúltól.
- Csak kapjam el a grabancát.. - pusmogta a róka.
- Tényleg ember?
- Nem az. Szellem akár csak mi!
- Pedig elég emberinek néz ki..
- Tudjátok, hogy ember nem jut be ide.
- Akkor micsoda?
- Hát nem látjátok, hogy róka? - állt el előled Younghyun. A szellemek valóban egy rókalányt láttak, ugyanis rókafülecskéid és farkincád lett hirtelen. Meglepődtél.
- Tényleg róka..
- Valóban az..
- Az a nyúl összevissza beszél - felelte Younghyun. Végül a szellemek elmentek. Younghyun elmagyarázta, hogy csak rókamágiát használt. Hazament a csibécske majd ti is.
Most már nyugodtan hazamehetsz, nincs mitől tartanod. Az ösvényen álltatok mindketten. A hó nagy pelyhekben szállingózott.
- Örülök, hogy megismertelek titeket - felelted.
- Már haza tudsz menni.. de ha most elmész, többet nem térhetsz vissza.. Büntetést kapok ha embert engedek be, a varjú elterelte rólad a figyelmet.
- Akkor többet nem találkozhatok veletek?
- A két világnak külön kell maradnia.. - s azzal egy hóvihar segítségével szinte szó szerint átfújt téged az ösvényen.
- Várj Younghyun.. - bámultál az ösvény előtt. - Várj, hadd menjek vissza - futottál könnyes szemekkel az ösvényen. Nem akartál visszatérni a saját világodba, nem akarsz abban élni. Szedted a lábaid a róka háza felé, ám a rengetegből kiérve nem láttad ott az épületet. Semmi sem állt ott. Megpróbáltad ismét, de akkor sem volt semmi haszna. El kell felejtened azt a világot, az új barátokat, akiket megismertél. Ebben a világban szinte alig van barátod, unalmasan telnek a monoton napjaid melyekhez most vissza kellett térned.
Egy délután lassan bandukoltál hazafelé mikor egy nyúl jelent meg előtted a hóban.
- Wonpil, te vagy? - szólítottad meg halkan. Vártad, hogy feleljen. Ha nem felel az kicsit ciki, bár szerencsére senki sincs a közelben.
- Vissza kell jönnöd! Younghyunt megbüntették, lehet kivégzik! - felelte a nyuszi. Majdnem szívrohamot kaptál a hír hallattán. Wonpil is bűnösnek érezte magát, akárcsak te. Nem hagyhatjátok, hogy miattatok büntessék őt. Younghyun mindvégig védett téged, pedig kínozták a kihallgatás alatt. Wonpilnak nem volt elég ereje hozzá, hogy átjuttasson a világukba, így szólt a többieknek. Az ösvényen várt Jae, Dowoon és még Sungjin is. Együtt átjutottatok. Wonpil elmondta, hogy mérges volt Younghyunra, amiért csak úgy kitett téged, el sem tudott búcsúzni tőled. A többiek is sajnálták, hogy elmarad a lagzi. Valójában van egy mód rá, hogy velük maradhass. Ha te is átváltozol. Younghyun rókamágiát használt korábban, de át is tud változtatni, hogy végleg szellem légy.
Beállítottatok a szellem-törvényszékre. Younghyun ki volt kötözve. Szellemek voltak mindenhol, mereszetették rátok a szemüket. Elmondtál mindent. A varjú a ti világotokban randalírozott, üldözött téged és Younghyun mentett meg. A varjút pedig valójában neki köszönhetően tudták elfogni. A törvényhozó elfogadta rókát szabadonengedését viszont neked végetér akkor az életed. A róka persze ellenkezett, tépte a kötelet mely varázskötél volt, azért nem tudott kiszabadulni. Ekkor Wonpil előállt az ötlettel, hogy szellemként élj te is a világukban. A törvényhozó hosszass gondolkodás után elfogadta az ajánlatot. Elengedte Younghyunt azzal a feltétellel, hogy átváltoztat téged. A ceremóniát végre is hajtotta az este. Most már valódi rókalány lettél.

Tavasz lett. Sungjin is felébredt a téli álmából.
- Jé süti - harapott bele - Eh ez mikori? - csámcsogott.
Younghyunnal bejelentettétek az esküvőt. Mindenki nagyban készült rá, majd eljött a nagy nap. Younghyun otthonánál volt az ünnepség, ami most már kettőtök otthona. Szépen fel volt minden dekorálva. Virágfüzérek, szalagok a házon, fákon. Ki voltak kis asztalocskák, ülőalkalmatosságok helyezve az udvarra melyek tele voltak mindenféle finomsággal. Minden kedves barátotok ott volt. Kimondtátok az igen, elcsattant a csók majd szórakoztatok együtt egy jót. Csibe Jae kicsit becsiccsentett a sojutól aztán táncolt az asztal tetején. Nagyon jól szórakozott mindenki. De vajon mi lesz a szüleiddel az emberek világában? Nos nekik írtál egy levelet egy képpel mellékelve, hogy megtaláltad a boldogságot és ne aggódjanak miattad. Persze a képen nem látszódott, hogy bármelyikőtök is róka lenne. Younghyun egy kis rókamágiát használt. A szüleid úgy voltak vele, hogy rendben van, amíg boldog vagy.

Vissza a jelenbe:
Younghyunnal a tornácon ültetek egymás kezeit összekulcsolva miközben néztétek a hóesést.
- Van egy hírem - törted meg a csendet. - Kisrókánk lesz - tetted a kezed a hasadra. Younghyun arca felragyogott. A szemei jobban csillogtak a legszebb csillagos égboltnál is. A mosolya valóban a füléig ért. Gyengéden magához ölelt, egy csókot nyomott az ajkaidra és azt mondta "Szeretlek". A nap végére persze az egész szellemvilágot bejárta a hír egy nyuszinak és csibének köszönhetően.

Jung Jaehyun x reader

"A whole new world. A new fantastic point of view. No one to tell us no. Or where to go. Or say we're only dreaming"

Elutazol ma a rokonaidhoz vonattal. Vitted magaddal az új könyvedet melyet félig már ki is olvastál. Leültél a kabinodba és remélted senki sem ül be hozzád. Szeretnél nyugodtan olvasni, zajmentesen. Legutóbb egy kisfiúval és az édesanyjával utaztál. Az olvasásnak abban a pillanatban lőttek, ahogy beültek hozzád. A kisfiú folyton nyaggatott, kérdésekkel bombázott, meg akarta nézni a könyvet amiben nem igen voltak képek. Nos ezúttal talán másképp alakul a helyzet.
Szépen elrendezkedtél és neki is láttál az olvasásnak. Alig vártad, hogy ismét belemerülj a hercegek és hercegnők korába. Izgatottan olvastad a sorokat mikor nyílni kezdett az ajtó. Egy magas fiú lépett be rajta. Zavartan köszönt neked majd egy apró megbotlással leült veled szembe. Illedelmesen meghajoltál neki és olvastál tovább.
"A lépcső tetejére érve a herceg kedves tekintete fogadott. Jeffrey herceg, akihez hozzá kell menned."
A fiú jobbra-balra fészkelődött. Nem tudtál nem rá figyelni. De ahogy nézted feltűnt, hogy milyen jóképű. Kifelé bámult az ablakon. Arcán megcsillant a nap, sötét haja puhán omlott, arcán édes kis gödröcskék alakultak ki, ahogy mosolygott.
"Jeffrey herceg.." - bámultad csodálattal, majd hamar visszatértél a sorokhoz. Még a végén feltűnik neki.
- Hercegnő.. - szólalt meg kis idő múlva mire felkaptad a fejed. Találkozott a tekintetetek. Édesen mosolyogott rád.
- Róluk olvasol? Hercegnők és hercegek? - folytatta tovább a könyvre mutatva.
- Ah, igen.
- Érdekes könyv?
- Ühümm.
- Jaj bocsi, hogy megszakítottalak az olvasásban.
- Semmi baj - folyattad tovább. Közben félig figyelted, ahogy a telefonját nyomogatja össze-vissza és pakolászik. Végül nyugton ült tovább. Igaz nem sokáig, mert ismét hozzád szólt.
- Esetleg.. nincs kedved elmesélni miről szól a könyv? Kicsit unatkozom, a telefonom is lemerült.
- Persze, szívesen - felelted. Gondoltad miért is ne. Ő pedig rád szegezte tekintetét és kíváncsian figyelt. Elmosolyodtál, ahogy rá néztél. Olyan mint egy édes kisfiú, aki várja, hogy meséljen neki az anyukája. Végül bele is kezdtél.

"A szüleid hozzá akarnak adni egy herceghez, akivel még sosem találkoztál. Tudod, hogy ezekben a körökben ez megszokott dolog, de te mégis hittél a szerelemben, hogy lehet szerelemből házasodni nem csak érdekből. Nem akartad elfogadni ezt, így meg akartál szökni az éjjel a kastélyból, ami kudarcba fulladt ugyanis a legjobb őreitek vannak. Itt nem jut senki se ki se be anélkül, hogy ők azt észre ne vennék. A szüleid csalódtak benned, hogy ilyesmire képes lettél volna. Emellett féltenek is téged. Évekkel ezelőtt kalózok támadták meg a kastélyt. Lemészárolták a katonáitokat. Te akkor még csak egy csöppnyi gyermek voltál. Édesapád a saját testével védett téged és édesanyádat, majd sikerült elfutnotok és elbújnotok. Szerencsére kisebb sérülésekkel édesapád is megmenekült. A kalózok egy régi kincset kerestek. Egy fontos örökséget, mely egy medál volt. Azonban nem találták meg az ékszert mely nem máshol díszelgett mint a nyakadban. A mai napig hordod. Sosem veszed le. Még a nagyapádtól kaptad, aki sosem tért ki a medál eredetére, csupán annyit mondott, hogy megmentette az életét. 
Nos Jeffrey herceg megérkezett a kastélyotokhoz. Bejelentették, hogy a kertben vár. Csodás nap van egy kinti sétához, így a virágokkal teli kertben megismerhetitek egymást. A szüleid bíztatva küldtek a herceghez. Visszapillantottál rájuk, majd a mély levegővétel után a kert felé vetted az irányt. A herceg már hallotta topánkád kopogását a betonos úton, de még nem látott. A lépcső tetejére érve a herceg kedves tekintete fogadott. Jeffrey herceg, akihez hozzá kell menned. Gyengéd mozdulattal rád pillantott. Sötéten leomló haja libbent a kellemes szellőben, arcára édes gödröcskék ültek ki a kedves mosolyával mellyel fogadott, ahogy meghajolt. Bemutatkoztatok egymásnak, majd elindultatok egy sétára a hatalmas, virágos kertben. Rengeteg virág pompázott ott megannyi színben. Rózsák, hortenziák, akác. Mindenféle fellelhető volt. Jeffrey herceg hajába egy akác virág hullott. Nem tudtad megállni, kuncogni kezdtél. 
- Látom jó kedve van hercegnő.
- Bocsásson meg, de nem tudtam visszatartani. Egy virág van a hajában. - mutattad. A herceg pedig lassan kiszedte.
- Oh szóval ez volt olyan vicces - kacagott ő is. - Tudja hercegnő, ön gyönyörű, de akkor a leggyönyörűbb mikor mosolyog. - felelte édes kis gödröcskéivel. A szíved hevesebben kezdett dobogni. Valójában te is ezt gondolod a hercegről. Nem tudtad átverni magad, levett a lábadról és nagyon jól szórakoztál a társaságában.
- Szabad kérdeznem.. az a nyakék honnan van kegyednek?
- Ezt még a nagyapámtól kaptam.
- Csupán olyan ismerősnek tűnt. Mintha láttam volna a kastélyunkban egy festményen."

- Nos eddig olvastam a könyvet - fejezted be a mesélést.
- Ez nagyon érdekes volt. Köszönöm. - vigyorgott mint a tejbetök. Meg is érkezett az állomásra a vonat. Úgy érezted nagyon hamar elment az idő. Olyan rövidnek tűnt az út. Persze múltkor pedig olyan volr mintha sose akart volna vége lenni. Elköszöntetek egymástól Jaehyunnal. Néhány napig a rokonaidnál voltál. Jaehyunt pedig egy pillanatra sem tudtad kiverni a fejedből. Teljesen elvarázsolt, pedig nem sok időt töltöttetek el. A nagynénéd folyton kérdezgette, hogy merre kalandozol el, csak nem egy fiún jár az agyad. De te csak azt felelted, hogy egy hercegen miközben mutattad a könyved.
- Ne félj, te is fogsz majd találkozni a hercegeddel. - bíztatott a nagynénéd.
- Éés mi van ha már találkoztam.. Legalábbis azt hiszem..
- Ha őt szánták neked, akkor a sors úgy is összehoz vele ismét. - mosolygott.

Elteltek napok. Elindultál az állomásra, hogy hazamenj. Azonban kicsit késésben vagy, így kapkodni kezdted a lábaidat. Féltél, hogy lekésed. Rohantál felfelé lépcsőn mikor egy kedves meglepetéssel találtad magad szemben.
- Jeffrey?.. Izé.. Jaehyun? - nyíltak nagyra szemeid. Jaehyunnal találkoztál a lépcső tetején, aki kedvesen rád mosolygott.
- Hercegnő. - szólalt meg. Füleltél a szó hallatán. Tényleg hercegnőnek nevezett? El is pirultál.
- Hallottam, hogy valaki nagyon trappol erre. Te is a vonatra jössz? - folytatta.
- Igen.
- Gyere, még elérjük - ragadta meg a csuklódat majd futni kezdtetek. Jaehyun libbenő haját figyelted míg hátra nem pillantott rád édes görcsökéit mutatva. Zavarbahozott.
Sikeresen felszálltatok a vonatra viszont nem egy kabinba. Jaehyun bement az övébe, te is benyitottál a sajátodba, ahol már ültek. Egy édesanya a kisfiával.
- Mégegyszer nem! - csuktad vissza rájuk az ajtót. Igen, ők azok voltak, akikkel korábban utaztál. Nos gondoltad benézel Jaehyun kabinjába.
- Öhm szia. Nem baj ha ide ülök?.. Elég lármás a másik kabin..
- Épp ellenkezőleg. Már nem tudtam milyen ürüggyel menjek be hozzád. - felelte. A szíved majdnem kiugrott a helyéről.
Beszélgetni kezdtetek, meséltetek magatokról egymásnak. Nagyon jól szórakoztatok, majd Jaehyunnak feltűnt valami a hajadban. Egy virág, egész pontosan egy akác kicsi virága. Felkelt, hogy kiszedje, de olyan ügyetlen volt, hogy rád esett. Néhány centire volt tőled az gyönyörű szempár mellyel mélyen a tiedbe nézett és az édes mosolya mellé.
- Tudom, hogy csak most találkoztunk másodszorra, de.. - s azzal behunyta szemeit és egy puszit nyomott az ajkaidra.
Bocsánatot kért, amiért rád esett, bár annyira egyikőtök sem sajnálta és mutatta a virágot melyet a hajadból szedett ki. A nagy futásod közepette akadt a tincseidbe. Nos, egész biztos vagy benne. Ő a te herceged melyről eddig csak könyvben olvastál. Ez pedig nem az utolsó alkalom volt, hogy találkoztatok. Az első kettő véletlen, sorsszerű találkozás volt, a továbbiakban viszont számtalan helyre mentetek el együtt és mindig meséltél neki az aktuális olvasmányodról, ő pedig ámulattal figyelte minden szavadat.

VinSeop

--Jelen--

- Mit csinálsz Kevin a telefonomon? - hallatszott egy hang a konyhából
- Csak egy képet nézek - felelte a szöszi srác

--4 évvel ezelőtt--

*Kevin pov*
Végre ideértem. Egész szép ez a hely, azt hiszem jó lesz itt lakni. - sétáltam az új lakásom felé. A bejárati ajtónál ott várt a néni, akitől megvettem. Vidáman köszöntött. A néni egyedül élt itt, míg lánya meg nem kérte, hogy költözzön hozzá. Nekem pedig pont jól jött ez a kis lakás, épp elég lesz. A többihez viszonyítva olcsó volt és remélem a szomszédaim is megszeretnek majd. Kezembe kaptam a kulcsokat, aztán bementem, letettem a cuccokat és ledobtam magam az ágyra. Őszintén kissé elfáradtam. Kora reggel keltem fel, aztán összeszedtem mindent, az út is kimerített. Egy kis frissítő fürdő jót fog tenni, így levetkőztem majd beálltam a zuhany alá. És ekkor mi történt? Hát csőtörés. De jó, most költöztem be és már úszik is a lakásom. Áh biztos ezért volt olcsó... Hamar derekam köré tekertem a törölközőm és szaladtam át a szomszédba.

*KiSeop pov*
Épp feküdtem az ágyamon mikor egy kiáltásra lettem figyelmes. Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó, valaki berontott a lakásomba. Hamar felpattantam és megnéztem mi folyik itt. Egy pillanatra lefagytam az elém táruló látványtól. Egy szőke hajú fiú állt velem szembe csurom vizesen, egy szál törölközőben. Testéről csöpögött a víz, már kisebb tócsák keletkeztek a padlón, nedves tincsei az arcába lógtak.
- Bocsi, hogy csak így berontottam. Most költöztem a szomszédba és csőtörés volt nálam, az egész lakás úszik. Használhatom a telefonod, hogy szerelőt hívjak? - mondta lihegve.
- Persze, nyugodtan. - feleltem, majd ő már tárcsázott is.
- ...Rendben, köszönöm - fejezte be a beszélgetést. Észrevettem, hogy kissé didereg.
- Így meg fogsz fázni, adok száraz ruhát és le is zuhanyozhatsz.
- Oh köszönöm. Tényleg sajnálom, hogy csak így rád rontottam.... - mosolygott.
- Ugyan semmi gond.
- Amúgy Kevin vagyok.
- KiSeop. - mosolyodtam el. A fiú tüsszentett egyet, majd betessékeltem a fürdőbe, a mert végén tényleg meg fog fázni. Gondoltam addig készítek valami finomat. Na persze kajám nem igazán van, be kellene vásárolnom. Azt mondta az egész lakása úszik, szóval akkor nem fog olyan hamar elmenni tőlem...Őszintén már az ablakból figyeltem őt. Kíváncsi voltam milyen lesz az új szomszéd és hm nem is rossz féle.

*Kevin pov*

Épp zuhanyozni készültem az új lakásomban, erre a szomszéd fürdőszobájában kötök ki és...áhhh ez forróóó és azzal rohantam ki a fürdőből.
- Mi történt? - rohant rögtön KiSeop, de mikor megpillantott csak sikított egyet, elkapta a tekintetét rólam és szemeit takargatta. De KiSeop ez elég átlátszó volt, láttam én, hogy az ujjaidat időnként szétnyitottad.
- Az előbb majd meg fagytam, most meg mindjárt leforrázom magam....- szólaltam meg.
- Nem lett semmi bajod?
- Nem, semmi komoly.
- Akkor csak óvatosan a vízzel, inkább nyiss több hideget hozzá. - javasolta, én pedig visszamentem. Ahogy elnézem sikerült őt zavarba hoznom, ki gondolta volna...

*KiSeop pov*
Hát ez kész, pucéran kiront a fürdőből. Úristen ez az ember nem semmi. Ezek után milyen váratlan dologra számíthatok még?...
- Elkészültem...- jött ki a ruhámban. Jaj olyan kis aranyosan áll rajta. OMG mik nem jutnak eszembe, de hát így van.
- Nagyon jól áll :3 - feleltem egy apró kis mosollyal. - Nekem be kell vásárolnom, nincs itthon kaja. Jössz velem vagy addig itt maradsz?
- Jövök - felelte Kevin.
- Rendben, az jó is lesz, mert sok mindent kell venni - feleltem, majd együtt elindultunk. Minden szuperül ment, de a vásárlás végén kicsit lemaradt Kevin.
- KiSeop várj meg! - hallottam hangját. Olyan volt mint egy kisfiú, aki nem akar elveszni a tömegben az anyukájától.
- Oh, azt hittem jó helyre futok... - nézett rám a másik mozgólépcsőről. Komolyan olyan kis édes volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg a kezét. Nem számított senki sem, kit érdekel ha néznek minket, meg miket gondolnak.
- El ne ereszd és nehogy el vessz nekem, oké? - néztem rá. Azt hiszem kicsit elpirultam miközben ezeket mondtam, de csak néztem előre.
- Oké - mosolyodott el.

*Kevin pov*
Egyik pillanatban még mellettem volt, másikban már nem. KiSeop merre vagy?...Aztán elindultam és megpillantottam őt. Huh milyen tömeg van o_o Így nem is sikerült odajutnom hozzá, elválasztott tőle a korlát. (megjegyzés: annak hívják azt egyáltalán? o.o tényleg nem tudom, de mindenki érti mire gondolok xd a mozgó korlát xd). Ekkor váratlan dolog történt, nem számítottam rá...megfogta a kezemet és hazáig el sem engedte. Vidáman sétált így, egy cseppet sem zavarta.
- Akkor gyors készítek valamit, már én is éhes vagyok - ment a tűzhelyhez KiSeop
- Segítek^^ - feleltem. KiSeop nagyon otthonosan mozgott a konyhában. Lehet hogy egyedül él, ezt nem is kérdeztem tőle.
- KiSeop...
- Hm?
- Mond csak, lakik még itt veled valaki?...
- Nem, csak én - felelte. Tetszett a válasza.
- Ideadod a húst? - folytatta. Egy idő után el is készült a vacsi. Leültünk az asztalhoz és közösen megettük.
- Ez most jól esett, már olyan éhes voltam - nyúltam el a széken.
- Gondolom szeretnél ma nálam aludni...- szólalt meg
- Hát ha nem gond...
- Dehogy - felelte, majd bement a szobájába és kinyitotta a szekrényt. Párnát és takarót keresett. Kihozta a nappaliba, rátette a kanapéra.
- Én majd itt alszok, te aludj az ágyamban - felelte.
- Nem, nekem jó lesz itt. Imádok kanapén aludni.
- Biztos?
- Egészen biztos - mosolyogtam. Egy idő után lefeküdtünk aludni. Ő bement a szobájába, én pedig itt maradtam. Fordultam jobbra, balra, de nem volt kényelmes. Áh még is csak jobb lett volna KiSeop ágyában. Bár még nem késő...Lassan belopóztam hozzá.
- KiSeop nem baj ha itt alszok? Nagyon kényelmetlen ott kint... - suttogtam, de nem jött válasz. Rendben akkor itt maradok, a hallgatás beleegyezés.

*KiSeop pov*
Reggel kinyitom szemeimet, erre mivel, pontosabban kivel találom magam szemben...hát Kevinnel. Mikor került ide? Chh még, hogy imád kanapén aludni....De én csak nézem és nézem őt. Pici orrocskáján veszi a levegőt, hallom ahogy szuszog. Annyira édes. Angyali arcocskáját egész nap tudnám nézni. A keze is gyönyörű, életemben nem láttam ilyen tökéletes kezeket. Ahogy nézem őt boldogság tölt el. Kevin én azt hiszem...Oh-oh o_o hirtelen kinyitotta szemeit, egyenesen az enyémbe nézett...

*Kevin pov*
Annyira jól aludtam. Ám mikor kinyitottam szemeimet KiSeoppal találtam magam szembe...
- Te perverz ne mássz rám! - kiáltottam el magam. A fiú hamar elugrott előlem.
- Hogy én perverz? Te másztál be mellém...
- Kényelmetlen volt ott...- feleltem, majd visszadőltem az ágyba
- Most meg mit csinálsz?...
- Még nem akarok felkelni...

- Reggelit ne hozzak??
- Ha már így kérdezed...
- Feleségül ne vegyelek??
- Ha már így kérdezed...

*KiSeop pov*
Ezt nem akartam kimondani, de kicsúszott a számon. Bizonyára elpirultam közben, de ha jól láttam ő is. Azt feleli "Ha már így kérdezed..." Mint aki ilyen simán hozzám jönne. Vagy bármit kérdezhettem volna tőle, akkor is ezt válaszolta volna? Néha tényleg nem tudom eldönteni mi jár a fejében.
Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Haló - szóltam bele
- Na csá KiSeop. Eli vagyok. Figyi, ma lesz az osztálytalálkozó...
- V-várj, hogy mi lesz ma? .__.
- El kell jönnöd és hozhatsz magaddal bárkit... - ezeket hallva Kevinre néztem.
- Nem is tudom...
- Menj el, ha szeretnéd elmegyek veled én is - suttogta hátam mögül Kevin.
- Komolyan? - néztem hátra a szöszire
- Ott lesz - kiáltotta bele a telefonba Kevin. Na ez szuper, osztálytalálkozó...És jön Kevin is.

Néhány órával később a találkozó helyszínén:

*KiSeop pov*
Kicsit izgulok, hogy mi fog ma történni. Régi osztálytársaimat ismerve nem fogunk unatkozni, komolyan kezdek kicsit félni. Valószínűleg látszik rajtam ez a cseppnyi idegesség, mert Kevin a vállamra tette kezét és csak mosolygott, kb olyan nyugi minden rendben lesz.
- Sziasztok! - üdvözöltek minket már az ajtóban. A sok ismerős arc már javában szórakozott.
- Jaj milyen kis édes az a szöszi - mondta egyikük
- KiSeop mutasd őt be nekünk, hadd tudjuk mi ennek a cukorfalatnak a neve - mondta egy másik. Na tessék máris kiszemelték Kevint. Így féltékeny leszek...
- Kevinnek hívják.
- És mióta ismeritek egymást?
- Pontosan...tegnap óta...
- Tegnap? Hm az nem semmi....
- Na és hogy ismertétek meg egymást?
- A szomszédba költözött...a többit inkább nem részletezném... -feleltem, erre Kevin elmesélt mindent
 щ(゜ロ゜щ)
- Mi lenne ja játszanánk vmit? - hangzott el a kérdést, majd megláttam haverom kezében az üveget. Hh...régi szép játék >< T-T
- Én nem...- feleltem, de persze mindenki benne volt, így muszáj volt belemennem. Szép sorban volt mindenféle feladvány. Aztán egyszer csak Kevinre jutott a választás. Jaj szegény, csak ne szivassák meg...
- Nos Kevin...Legyen az a feladat, hogy a jelenlévők közül csókolj meg bárkit...Vállalod?
- Vállalom. - felelte határozottan.
Jaj ne, miért ezt kellett mondaniuk? Ezt nem akarom látni >< Azok közül, akik úgy odavoltak érte most az egyikük nagyon szerencsés lesz...><
- Kezdheted Kevin. Válassz valakit!
- Cukorfalat, engem!
- Nem, engem válasz! - mondogatták, de ekkor Kevin odalépett hozzám. Mi mi ez? Miért jöttél ide hozzám?
- Téged választalak KiSeop - s azzal magához húzott. ~~chu~~ (´ε｀ )♡
A többiek csak néztek minket. Meglepődtek, ahogy én is. Aztán pedig gratuláltak. Érdekesre sikerült ez a nap. Egész úton nem szóltunk semmit, csak sétáltunk egymás mellett.

*Kevin pov*
Tudtam mit fogok tenni mikor kimondták, hogy meg kell csókolnom valakit. A választásom csakis KiSeopra eshetett. Nem tudtam, hogyan fog reagálni, de biztos voltam benne meglepődik, na meg zavarba is hozom vele. Elpirult az arca, láttam. A boldogságot sem tudta elrejteni.


Otthon:
*KiSeop pov*
Még mindig nagy a csend, egyikünk sem szól semmit. Kevin leült a kanapéra. Egyszer csak egy mondat hagyta el számat:
- Kevin...te szeretsz amúgy nálam lenni?
- Héjhéj csakis azért vagyok nálad, mert az én lakásom jelenleg használhatatlan - felelte. Láttam én, hogy hazudik, nem tudja tagadni.
- Azon gondolkodtam, hogy inkább elköltözök...Elég sok kárt okozott az a csőtörés...Jobban járnék ha egy másik lakásba költöznék...- szólalt meg ismét. Most megint csak viccelődik? Nem, nem hinném, elég komoly tekintete volt. Szóval el fog költözni innen ki tudja hova? És ki tudja kivel ismerkedik meg?...
- Ez tényleg igaz?
- Igen...Keresek egy olcsó lakást, de előtte ellenőrzök benne mindent, hogy valóban rendben van e. Nem szeretnék még egyszer így járni... - válaszolta. Komolyan beszélt, nem csak viccelt. Úgy éreztem a sors hozott össze minket...De ő el fog menni...Nem, nem akarom....
- ...Lakj nálam...
- Tényleg?
- Igen...Legalább nem lennék egyedül. A számlának is a felét kell fizetned. Mit mondasz?
- Hát...nem is tudom...- gondolkodott el. Ugyan Kevin, ez elég átlátszó...mond már ki, hogy igen.
- Igen, benne vagyok - felelte a kis töprengése után.
- Ez az, meglátod milyen szuper lesz! - örültem meg. Odaugrottam hozzá és átöleltem. Ő pedig elmosolyodott és magához szorított.
- KiSeop...
- Hm?
- Nem véletlenül választottalak téged...

--3 évvel később--

*Kevin pov*
Olyan izgatott vagyok. Nézzünk be még egyszer a tükörbe. Jól áll hajam? Nem gyűrődött össze a ruhám? Oké, azt hiszem minden jó. Készen állok. Lassan végig vonultam a szőnyegen. A végén ott állt Ő, KiSeop. Finom mozdulattal hátrapillantott. A szemei szebben ragyogtak mint a csillagok, száját mosolyra húzta. Végül odaértem. Kezdetét vette az esküvő. Kimondtuk a boldogító igent. ~~ chu ~~ *3* Boldogok voltunk eddig és azok is leszünk.
- Gyere Kevin örökítsük meg ezt a napot! - fogta a telefonját KiSeop.
- Már így sok képet csináltak már.
- Nem baj, gyere ide.

*KiSeop pov*
Igazán akkor lettem boldog miután találkoztam Kevinnel. Előtte éltem unalmas, monoton napjaimat. Ő mindent megváltoztatott mikor feltűnt a házak közt bőröndjével, majd törölközőben a lakásomba rontott. Ha nem lett volna az a csőtörés, akkor nem tudom hogyan alakultak volna a dolgok. Vajon ugyanitt tartanánk? Mindenesetre hálás vagyok mindenért, ami azon a napon történt.

-- Jelen--

- Milyen képet? - lépett mellé KiSeop
- Hát ezt. Emlékszel? Az esküvő napján csináltad.
- Még szép  - mosolygott.
- Életem egyik legszebb napja volt.
- Nekem is. A másik legszebb pedig...
- Melyik? - fordult KiSeop felé Kevin
- Az összes amit veled töltök :3
- Szeretlek!
- Én is!

-V-I-N-S-E-O-P--F-O-R-E-V-E-R-

Forever with you

*Hyosang pov*
Meleg nyári nap van, ahogy Rá gondolok még inkább annak tűnik. Épp a nyári szünidőt töltöm a nagyszüleimnél. Azt hittem Ő nem fog hiányozni, de nagyot tévedtem...Folyton csak a közös képünket bámulom. Próbálnám elfelejteni, de nem elég hosszú ehhez a nyár, sem egy év, sőt több sem. 

- Kicsikém, nem vagy éhes? - nyitott be a szobába a mindig mosolygós arcú nagymamám.
- Nem vagyok.
- Mit csinálsz itt egyedül?
- Hát...én csak...- rejtegettem a képet.
- Oh...értem - pillantott nagyi a fotóra - Seokjin tudja már az igazságot?
- Próbáltam, de...- hajtottam le fejemet.
- Kicsikém, tudod hogy senki sem fog kevesebbnek gondolni téged emiatt...Csak légy önmagad.
- Anyjuk, az étel nem készül el magától! - kiáltotta a nagypapa.
- Mindjárt sütöm! - kiáltott vissza - Szóval ne feledd, csak önmagad légy - mosolygott rám kedvesen, pont úgy mint régen is, majd kiment az ajtón.
- Anyjuk, talán valami baja van az unokánknak, csak nem beteg?
- Dehogy, csupán Seokjinen jár az agya. Hagyjuk egy kicsit magára.
- Seokjin? Talán valami csinos kis lány?
- Fiú...
- Azt mondod az unkánk...
- Mintha nem tudnád apjuk!
- Jól van...öreg vagyok, feledékeny vagyok, éhes vagyok. Hol a rántott húsom?
- Sütöm már...vén bolond - kacagott.
Hallom ám mit beszéltek, na de mindegy is...- dobta le magát az ágyra, közben pedig továbbra is a képet bámulta - Muszáj visszaolvasnom a naplómat...na de hova tettem? - vakarta fejét.

*Seokjin pov*
Oh, mi ez a csinos rózsaszín könyvecske?...Hyosang naplója? - szemlélgette a babarózsaszín, kemény kötéses naplót, ami saját könyvkupacában hirtelen szemet szúrt neki. Valószínűleg véletlen a sajátjaihoz pakolta.
Hm...most gonosz leszek és beleolvasok - csillogott a szeme, majd kíváncsian kinyitotta. - Kim Seokjin szívecskében? Mi ez? O_O... - ugrott meg - Nyugi, olvassunk - vett egy mély levegőt, aztán nekilátott.
Szept.1:  Ma új suliba megyek. Őszintén kicsit izgulok, hiába mondja anya, hogy nincs mitől félnem. Egyedül bandukoltam az iskolába. Senkit sem ismerek, mindenhol csupa új arcot láttam. Egyszer csak megszólított egy huligánnak tűnő diák:
- Héj nézzétek már a kis szerencsétlent...azt sem tudja merre menjen - gúnyolódtak a bandájával.
- Mutassuk meg hol a helye! - kacagott, majd néhány ember közelített az áldozata felé, ami jelen esetben én voltam.
- Szia öcskös. Akarod, hogy körbevezessünk? - vágta oda sunyin.
- Mit mutassunk meg először, a WC-t? - lépett mellé egy testesebb alkatú.
- Áh, ne azzal kezdjük mindjárt...legyen a kuka belső része - csillogott a gonoszság szemében. Meg voltam rémülve, ellenkezni sem tudtam. Ám ekkor ott termett egy másik fiú, aki ki állt mellettem. Ő volt a megmentőm. 
- Engedjétek el!
- Nicsak itt a herceg. - szólalt meg egyikük.
- Hercegnő - javította ki a társa.
- Oh, bocsánat...hercegnő - hajolt meg gúnyosan.
- Hagyjátok békén őt! - állt elém bátran.
- Mert ha nem, mi lesz? - hajolt hozzá közelebb az a huligán, valószínűleg ő a vezetőjük. Még sem kapta a választ, csak egy öklöst az arcába. 
- Te kis...-törölte meg száját, majd köpött egyet. Ökleit előkészítette az ütéshez. Két másik lefogta a bátor fiút és ő pedig beleütött az arcába. Készült volna a további ütésekre is, de sajnálatára félbeszakította egy tanárnő.
- Mi folyik ott? - kiáltotta a nő a lépcső tetejéről.
- Semmi tanárnő, semmi - azzal húztak is el onnan. 
- Jól vagy? - sietettem a fiúhoz..
- Kutyabajom - mosolygott.
- A szád...vérzik - ijedtem meg.
- Oh...semmiség...- legyintett, ám hamarosan kapcsolt - Miii, a szám?? Elcsúfítják a szép arcomat >< - kelt ki magából.
- Mindjárt jobb lesz - mosolyogtam rá.
- Mit akarsz csinálni? - nézett rám ijedten. De olyan kis aranyos volt.
- Várj. Engedd, hogy rátegyem - közelítettem egy ragtapaszt a fiú ajkaihoz, majd finoman ráhelyeztem.
- Így jobb, ugye?
- I-Igen..köszi - érintette meg a tapaszt.
- Te ismered azokat a fiúkat?
- Igen, minden náluk kisebbet szivatnak - felelte. E szavak hallatán be is rezeltem, ezt ő észre is vette. - De ne aggódj, majd én megvédelek - fogta meg a kezemet. Melegség töltötte el a szívemet, de remélem nem pirultam el.
- Akkor mától fogva legyünk barátok. Én Seokjin vagyok. Téged, hogy hívnak?
- Hyosang - feleltem vidáman, majd kézen fogva bementünk az épületbe. Úgy láttam őt ez egy cseppet sem zavarta. Tudtam, hogy ez egy csodás barátság kezdete.
- Tényleg, ilyen volt az első nap. Részletesen leírt mindent. Na, olvassunk tovább.
Dec 10: Szerveztünk ma egy közös szülinapi bulit Seokjinnel. Néhány nappal ezelőtt volt az ő szülinapja és hamarosan lesz az enyém is. Anyu nagyon finom tortát sütött. Utána megajándékoztuk egymást. Egy gyönyörű nyakláncot kaptam legjobb barátomtól. Igazából bármit is kapok tőle, annak örülök. De ez gyönyörű, sosem fogom levenni.
- Az a torta tényleg isteni volt. Vajon most is rajta van még a nyaklánc? Nem is figyeltem - gondolkodott el Seokjin, majd olvasgatott tovább.
Márc 25: Most már minden fa virágba borult. Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű. Még gyönyörűbb, hogy az én drága Seokjinemmel sétáltunk alattuk az iskola felé. Hirtelen megállt mellettem:
- Hyosang, nézd azokat a lányokat!
- Hm..?
- Hát nem csinosak? - mutatott feléjük. Ekkor mintha szívem megannyi darabra tört volna. Féltem, hogy elveszítem barátomat.
- De, azok...
- Vajon van pasijuk? - ezek után végleg úgy éreztem, hogy a szívem nem egy darabban van. Tavaly ilyenkor még nem nézegette a lányokat. Bár az tény, hogy idősebbek vagyunk, társa vágyunk. Úgy tűnik barátom is így érez.
- Engem nem érdekel, nem az eseteim...- feleltem. Valójában fogalmam sem volt róla mit válaszoljak.
- Micsoda? Hát akkor milyen az ideálod?
- Seokjin...
- Mi az?
- Semmi...menjünk...- indultam meg. Kapkodtam a lábaimat, hogy minél hamarabb elmenjünk innen.
- Héj, várj már meg - jött utánam vidáman - Nyugi, majd megtaláljuk az ideálod - biztatott. Innentől kezdve éreztem, hogy számomra minden nehezebb lesz.
- Hyosang...- bámult döbbenten Seokjin - Nem is sejtettem, hogy ennyire sokat jelentek neki...
Ápr.1: Bolondok napja. Szegény Seokjint megviccelték ma. Tesi óra után elmentünk zuhanyozni. Seokjin azt mondta zuhanyozzunk együtt, így nem kell sokat várnom mire sorra kerülök én is. Természetesen nemet mondtam. Persze ő úgy értette, hogy azért nem akarok mert fiúk vagyunk és hogy milyen égő lenne, a végén még különböző dolgokat pletykálnának rólunk. Nekem jó így, higgye csak ezt. Szóval míg Seokjin zuhanyzott a többiek kicserélték a ruháit női ruhára. Nem tudott mit tenni, azt vette fel és úgy indult megkeresni őket. Őszintén még a női ruha is jól áll neki, tökéletesen kiemeli az alakját.

- Életem egyik legcikibb helyzete volt. Az egész sulin végig rohantam abban a göncben. Bár nem tudom mi volt a valódi oka arra, hogy nem zuhanyzott velem...
Júl.12: Meleg nyári nap van. Seokjin javaslatára elmentünk a tengerpartra. Sokan voltak, de ezt nem is csodálom ilyen hőségben. Volt aki a hideg tengerben hűsítette magát és volt aki a parton sütkérezett. A fagyisnak most jól megy üzlet, szinte majdnem mindenkinél láttam. Találtunk egy pompás kis helyet, hamar le is telepedtünk.
- Bemegyünk a vízbe? - tette fel a kérdést Seokjin.
- Mehetünk - mosolyogtam, majd barátom lassan levette felsőjét. Oda pillantani is alig mertem, ezelőtt még nem láttam félmeztelenül. De nem tudtam, nem odanézni...Nagyon jó alakja van, a felső teste sem semmi. 
- Te nem veszed le?
- De...- pillantottam rá félénken.
- Gyere már, segítek én - toporzékolt, majd megragadta a felsőm és húzni kezdte felfelé. Szégyenlősen ellenkezni próbáltam, de aztán hagytam hogy levegye rólam.
- Lekened a hátam? Utána én is lekenlek - fordult meg. Istenem milyen jó háta van már, gondoltam. Lassan hozzáértem a bőréhez. Nagyon puha, tényleg mint valami hercegnőé.
- Köszi, most te jössz - passzolta át a naptejes flakont. Még mindig alig tértem magamhoz.
- Gyorsabban, ma még be is akarok menni a tengerbe - sürgetett, de miután eleget várt már, átvette az irányítást. Kivette kezemből a flakont és befejezte amit elkezdtem. El sem hittem, hogy ez mind velem történik. 
- Na kész is - vigyorgott indulásra készen.
- Várj...
- Mi az? - nézett szemeimbe.
- Nem kented el jól az arcodon a naptejet - feleltem, majd megtettem helyette.
- Oh, köszi. Biztos jót nevettek volna rajtam az emberek, ha nem szólsz - mosolygott. A tenger kellemes volt, forró testüket jó volt benne hűsíteni. Seokjinnek hála megízlelhettem a sós vizet. Egyáltalán nem volt élvezetes, így nem hagyhattam ki őt sem belőle. Jól lenyomtam a víz alá, aztán ott visított hogy belement a szemébe. Odasiettem hozzá, eltűrtem vizes tincseit. Mellesleg nagyon vonzó vizes hajjal, igazán szexi. Na de ekkor átvert és én kerültem víz a alá. A kis rafinált. Később mikor a parton sétáltunk akaratlanul is észrevettem, hogy a bikinis lányokat bámulja. Nem esett jól, de hát mit is várjak tőle, egy fiútól. Ő persze nem tudta, hogy ez nekem milyen rosszul esett.
- Na jó, ez már kezd egy kicsit sok lenni...mintha valami yaoit olvasnék - kerekedtek ki Seokjin szemei. Ám nem tette félre a naplót, hanem tovább folytatta az olvasást. Eddig úgy vélte tökéletesen ismeri barátját, de kezd rádöbbenni, hogy mégsem.
Okt.4: Ma reggel is, úgy volt hogy együtt megyünk suliba, akárcsak máskor. Hiába vártam Seokjint, nem jött. Közben minden egyes perc olyan hosszúnak tűnt. Végül úgy döntöttem elmegyek hozzá. Kopogtam, de senki sem nyitott ajtót. Lenyomtam a kilincset és lám kinyílt. Illedelmesen köszöntem, de nem érkezett válasz. Furcsálltam is, hogy sehol senki és nyitva az ajtó. Elindultam Seokjin szobájába, lassan benyitottam. Na mit csinált? Aludt...Gondolom a szülei munkába mentek, ő pedig ahelyett hogy felkelt volna, visszaaludt. Nem volt mit tenni, fel kellett ébresztenem. Halkan lépkedtem hozzá. Azt hittem ott ájulok el a látványtól...hát úgy aludt mint egy angyal, meg tudtam volna zabálni. 

Vastag szája résnyire nyitva volt, ott vette a levegőt. Édesen szuszogott, kíváncsi voltam miről álmodik. Közelebb hajoltam. Nem nézhetem tovább, fel kell keltenem, gondoltam. Nem voltam messze tökéletes arcocskájától, majdnem olyat tettem mit nem szabadott volna, de ekkor kinyitotta szemeit.
- Hyosang...te mit keresel itt? - bámult rám kerek szemekkel.
- Tudod suliba kéne menni...
- Hupszi, visszaaludtam ^^"...- vakarta fejét, majd egy mozdulattal kiugrott az ágyból. Öltözni kezdett, én pedig zavartan elfordultam.
- Miért fordulsz el?
- Öhm nem tudom...én csak...
- Áh semmi gond, zavarba ejtően jó a testem. Mindjárt kész vagyok és mehetünk is - mosolygott.
- M-Miiit akartál te csinálni miközben aludtam?? O_O Azt hiszem Hyosang tényleg szeret, csak nem úgy ahogy eddig hittem...- olvasta a sorokat döbbent arccal. Ezek után nem tudta mire számíthat még, de tovább lapozott.
Dec.25: Karácsony van, csak sajnos nincs hó. Pedig úgy szép az ünnep ha fehér takaró borítja be a tájat. Mikor reggel felkeltem, éreztem forog velem a világ. Azt hiszem megbetegedtem. Megmértem a lázamat és tényleg. Igazából elég lett volna csak a tükörbe néznem, nem festettem jól. Így itthon kell maradnom, bár nem mintha mentem volna bárhová is. Seokjin el akarja hívni az egyik lányt a suliból. Már egy ideje tetszik neki, szóval biztos összejön neki. Én pedig itthon fogom nyomni az ágyat könnyeimmel küszködve. Arra ébredtem, hogy valaki belépett a szobámba.
- Anya, nem kérek gyógyszert...
- Nem is hoztam - nevetett. Ez nem anya hangja...Seokjin? Tényleg ő? De hát mit keres itt? Vagy lehet, hogy róla álmodok? 
- Hogy érzed magad? - szólt hozzám ismét. Ő tényleg Seokjin...Szemeimet kinyitottam és megfordultam.
- Seokjin?
- Én vagyok. Vagy már meg sem ismersz a láztól? - mosolygott.
- Azt mondtad elhívod azt a lányt...
- Nos igen...jó is lett volna, de a dolgok nem úgy alakultak. Összejött valakivel. Sosem találod ki ki az.
- Miért ki?
- Az a huligán, tudod...
- Komolyan? Azzal? Nem tudja mit veszített...
- Én jobb vagyok annál.
- Sokkal jobb vagy, biztos nem találna nálad jobbat...
- Gyere gyorsan, esik a hó! - szaladt az ablakhoz Seokjin, én pedig utána. 
- Gyönyörű - csodáltuk. Anya hozott be nekünk forró csokit, ami most nagyon jól esett. Átmelegítette az egész testemet, bár már az is melegséggel tölt el ha látom Seokjint. 
- Hullócsillag! - kiáltottunk fel egyszerre.
- Hamar kívánj valamit! - felelte vidáman Seokjin. Kívánjak valamit, de mit? Egy kívánságom van, de az teljesülhet?...Én hiszek a csodákban és azt kívánom. Ő vajon mire vágyik?
- Számomra már semmit sem jelent az a lány. Vak voltam...vak voltam, hogy nem vettem észre az érzéseidet...Hyosang, mit kívánhattál?...
Febr.14: Ma van Valentin nap. Legszívesebben elhalmoznám Seokjint mindenfélével, de mégis mit gondolna ha ezt tenném...Egymás mellett sétáltunk a suli felé, egyszer csak hozzám szólt:
- Tessék - nyújtott át egy táblacsokit nekem.
- Ezt miért kapom? - néztem rá értetlenül. Tudtam, hogy nem azért adja...de reménykedni még lehet, nem?
- Öhm félre ne értsd...Én a lányokat szeretem, csak gondoltam adok neked is valamit, ha esetleg senkitől sem kaptál. Tudod, rám mindig számíthatsz. Meg hát kinek adjam, akinek szántam volna már foglalt...
- Dehogy, nem értem én félre. Amúgy mi lenne, ha egy fiú adna neked csokit Valentin nap alkalmából?
- Biztos furcsán néznék...
- Szóval nem örülnél neki?
- Nem igazán. Szerintem az eléggé gáz lenne, tuti az egész suli rajtam szórakozna...Szóval ne szeressen belém egy fiú sem - jelentette ki. Szavai késként hasítottak bele szívembe. Végül is mit gondoltam, hogy majd belém szeret? Csak álltatom magam, ilyen az életben nem fog megtörténni. Annak kéne örülnöm, hogy egyáltalán a legjobb barátok vagyunk. A neki szánt csoki pedig egész nap a táskámban lapult, nem adtam neki. Magam készítettem szív alakúra, ráírtam a nevét is. Mire hazaértem összetört...
- Hogy nem vettem észre mit érzel? ;.; Hányszor okoztam neked fájdalmat, de észre sem vettem. Én csak nevettem, te pedig szenvedtél...

*Hyosang pov*
- Kicsikém kérsz rántott húsit? - nyitott be vidáman nagyim.
- Nem vagyok éhes...
- Muszáj enned valamit.
- Nincs étvágyam...- feleltem, ő pedig mellém ült.
- A szeretetet nem erőltetheted rá másokra, saját maguktól kell hogy szeressenek. Seokjinnel is ez a helyzet.
- Tudom...
Hamarosan eljött az ősz, egy újabb iskolai év kezdete. Félve ballagtam, egyelőre nem láttam Seokjint. Azonban messziről kiszúrtam, épp egy fiúval társalgott. Úgy tűnt jól szórakoznak. Próbáltam őket minél jobban elkerülni, de Seokjin észrevett.
- Hyosang! - intett vidáman. Nem nagyon akartam odamenni.
- Hát ide sem jössz? - közeledtek felém. Csak azt a másik fiút tudtam nézni, végigmértem. Gondolom Seokjin ezt észrevette.
- Ő itt Jungkook - mutatta be.
- Szia - hajolt meg.
- Szia...- feleltem kicsit flegmán. Nem akartam bunkó lenni, de a féltékenység úrrá lett rajtam.
- Ő csak egy új diák, én pedig elmondtam neki merre találja a dolgokat...- magyarázkodott, bár magam sem értem miért. Mintha bármit is számítana.
- Én akkor megyek. Még egyszer köszönöm a segítséget Seokjin és örülök, hogy téged is megismertelek Hyosang.
- Nincs mit és sok szerencsét - intett vidáman Seokjin.
- Én is örültem - feleltem.
- Ne tagadd, látom hogy féltékeny vagy...- nézett rám barátom.
- Miről beszélsz?
- Tudod eddig vak voltam, nem láttam az érzéseidet...De mostantól más lesz, ígérem.
- M-Miről beszélsz? - hallgattam szavait, erre ő előszedte a naplómat. Majdnem frászt kaptam mikor megláttam a kezében...
- Te elolvastad? - néztem rá riadtan, szívem egyre jobban lüktetett.
- Igen, az egészet.
- Az egészet? O_O ;.;
- Ühümm - mosolygott.
- Hát ezért nem találtam. Hogy került hozzád?
- Véletlen odapakoltam a könyveimhez.
- És tényleg elolvastad? - ismételtem meg a kérdést.
- Mondom, hogy igen. Egy részletet sem hagytam ki.
- Akkor már mindent tudsz, ez olyan égő. Nevess ki nyugodtam, plakátozd ki vele az iskolát.
- Ilyennek ismersz?
- Nem...- hajtottam le a fejem, ő pedig közelebb lépett hozzám. A nyakam felé nyúlt.
- Tényleg rajtad van...- szemlélte a nyakláncot.
- És örökké rajtam is lesz. - feleltem, ő pedig átölelt.
- Rájöttem, hogy nem számít az ember külseje, ha egyszer szeretjük a belsőjét. Én azért szerettelek meg aki vagy. Szeretlek Hyosang.
Azt hittem álmodom, de nem, ez a valóság. Hát tényleg valóra vált volna a kívánságom, teljesítette volna a kis hullócsillag?...Csodák márpedig léteznek, mert velem ennél nagyobb csoda nem is történhetett volna. Az álmom valóra vált.